Trip to hell

2016. február 13., szombat

2.Sikoly~Mikor a rózsák vért könnyeznek

- Mik ezek?! - rángatta megkötözött testrészeit a nagyobbik.
- M-mi történt velünk? - nézett körbe a szobában Neul Soo.
- Balesetük volt. - lépett be egy magas, csuhás alak.
- Nem igaz...! Megtámadtak! - ordított Jang Geum
- Ha,ha,ha! Maguk kis gyerekek az élénk fantáziájukkal - simította végig a pap az ágy korlátját. - Csak leestek a lépcsőn - komolyodott el a képe.
- Akkor oldozzon el - így Neul Soo.
- Nem, nem - rázta meg fejét. - Nem mozoghattok. Hosszú felépülés vár rátok.
- Nem tarthat itt! - állta keményen a sarat a nővér.
- Nem?
- Biztos, hogy keresni fognak. - szólt a testvérpár egyszerre.
- Úgy gondoljátok? - nevette el magát . - A reggeli imádság hat órakor kezdődik, nincs kivétel. - lépett ki az ajtón.
- Ne, neee!! Engedjen ki minket!!! Jöjjön vissza maga büdös buzi!!!

A lányok pontban 6-kor bevonultak a templomba. Az oltáron friss rózsák és liliomok ontották illatukat, középen volt a biblia amit az adott helyre egyik beteg nyitotta ki.
A testvérpár nem értette miért pont a katolikus vallást gyakorolják mikor Ázsiára teljesen más vallások jellemzőek.
De a kérésnek eleget téve helyet foglaltak a padsorban majd letérdeltek imádkozni. Hirtelen valaki megérintette Jang Geum kezét mire halkan megnyekkent
- Nyugi! Csak én vagyok az! MinGyu!
A két lány megrémült mikor a hangos orgonaszó mellett nagy kaparást hallottuk maguk mögül.
- Ne hogy megijeszd őket Dino! - szólt a fiatalabbra hyungja.
- De naaaa! Most elrontottad az üdvözlésem! - kezdett nyafogni a kisebbik aki a padsoron készült áthajolni.
Hidd el nem lettek volna ra vevők. - nézett unottan az idősebb.
- Hát pont rád nem vagyunk vevők te fasz! - szólt Neul Soo. - miattad kerültünk ide te hányadék! - emelte ütéshez kezet.
- Ne, ne,ne! Templomban vagyunk- tűrte vissza kezét a nővére - Megígérem kijutunk innen.
- Háháhá! - csapott homlokához Dino. - Bocsánat, csak...biztos, hogy jól belegondoltál te ebbe? -horkantott nagyokat a srác.
- A te véleményedre sincs kurvára igényünk, úgy, hogy kussolj! - rázta meg öklét a szőke.
- Szép. Te verekedhetsz én meg nem...
***
- Mit csináltok csajok? - jött be a fiú akit Dinoként emelgetnek.

- Beosztottak a konyhára Neul Sooval. - felelte Jang Geum miközben magokat tűzött egy tűlevélre.

- Nagyon nehéznek látszik...
- Az is. Az udvarhölgyek kiképzésére használták a tűlevélfűzést, borzasztóan idegesítő de párolással isteni. - magyarázta a lelkes lány. Látszott rajta érdekli a konyhaművészet. - Téged mi szél fújt erre?
-Éhes vagyok! Meg a srácok is! - fogta meg a hasát.
- De viszont az ebédidő pontban 12-kor lesz. - rázta meg fejét a nővér.
- Kicsempészek neked enni ha majd megfőztem a rizst! - idegeskedett Neul Soo.
- Még sose főzött rizst... Se semmit.. - sóhajtott Geum.
- Szóval ez bele fog telni pár órába? - szomorodott el Dino.
- Bele... - bólintott egyszerre a testvérpár.
A fiú vállat vont majd lehangoltan visszament a többiekhez kaja nélkül.
- Szerinted nem fura, hogy csak minket fogtak be munkára ezek az idősödő vénasszonyok mellé? - Ecsetelte Neul Soo.
- De igen és zavar. Nézd milyen rongyos ez a kötény! De a konyha rendkívül fel van újítva. A ház többi része elhanyagolt, még a cellák is fejletlenebbek.
- Most nézd meg ezt az asztalt, távirányítóval összecsukható. Hát nem tiszta pénzkidobás?
- Dehogy nem. Már nekem is szemet szúrt. Na, gyere ide és pucold meg ezt. - intett a nővér. - Én addig meggyúrom a rizst. - törölte kötényéhez kezét.
Felőlem - engedelmeskedett a kisebb. - Ma filmet néznek a rabok, szerinted mi is mehetünk?
Nem hiszem, de azért egy próbát megér! Nekünk is jár a szabadidő!
- Igazad van unnie! - nézett az idősebbre Soo.
Most már csak az ebédidőre készültek ami hamar el is érkezett. Szerencsére nem állították be étele adagolónak őket így nyugodtan leülhettek enni a betegekhez.
- Sikerült megfőzni a rizst? - piszkálódott Gyu.
- Hagyd a húgaimat! - nézett rá szúrós szemekkel Jeonghan. - Ki foglak titeket innen juttatni! Csak várjatok még egy kicsit! - suttogta a húgainak.
- Igen? És hogy?
- Emlékeztek Park Hyorára?
- Az évfolyamtársamra?! - kerekedtek el szeme a szőkének.
- Igen. Sikerült felhívnom az egyik rab telefonján úgy, hogy ne hallgassanak le. Azt mondta itt fog várni pontban 11 órakor, ezt ne feledjétek! Vigyetek magatokkal egy körömreszelőt. A többit ő biztosítja.
A jó öreg Hyora.
Ő mindig mindenhonnan kihúzta a lányokat, már számtalan lesittelést elkerültek vele. Biztosra mentek, hogy most is sikerülni fog.
Miután vége lett ez ebédnek leakartak lépni de a konyhás nénik befogták őket. Serényen elmosogattak és kiszöktek, hogy elvegyék a körömreszelőt meg az órát majd mozizni mentek.
A lányok megálltak az ajtóban és onnan próbálták figyelni a film eseményeit.
- Fáj a fejem, nekem nem tetszik ez a folytonos ágyúdörrenés. Ezek még nem hallottak a humoros filmekről?! - panaszkodott Jang Geum.- Mind egy, ki kell mennem a mosdóba...
- Megyek én is - borzolta meg haját Soo - Jó, de akkor csendesen.
- Ugyan semmi mást nem lehet hallani csak a csatát.
A két lány próbált a lehető legészrevehetetlenebbül menni, de belefutottak két tohonya, bűzlő talpnyalóba.
- Hova hova hölgyeim? Maguknak nem a konyhába kéne lenniük? - húzta fel a szemöldökét az egyik őr.
A lányokat már nagyon idegesítette, hogy sztárrá váltak és az intézetben mindenki rájuk figyel
- De igen csak vécéznünk kellett.. - magyarázkodott Geum. - Ha most megbocsájtanak! - próbáltak elmenekülni, de az őr szigorúságából nem engedett.
- Ezért nagyobb büntetés kapnak!
- Hagyják már abba! Igazán lazíthatnának, ez nem valami menő uraim! - tette csípőre kezét a húg.
- Ha most elengednek ígérjük ma többet nem látnak minket. - fogta be a száját a Soonak a nagyobbik. -Hm.... Nem is tudom...
- Hagyd már őket, lekéssük a filmet! - utasította az őrt a társa.
Mikor végre eltűntek a sarkon a lányok hangosan fellélegeztek.
- Na most tényleg menjünk mert bepisileeeek....!! - nyüszített a nagyobbik.
A lányok csak úgy kirúgták a mosdó ajtaját és Geum már is repült a helyére.
Amíg a nagyobbik a dolgát végezte Neul kicsit megigazította a sminkét.
- Ki tetszik húgi? - vigyorodott el nővér miután meglátta, hogy mit csinál Soo.
- Senki senki.. - legyintett a kezével a kisebb.
-Akkor ne pazarold. Ha minden nap használod elfogy és azon kapod magad , hogy a csótányok és a Wc vizéhez folyamodsz
- Ne ijesztgess! Annyira utálom!
- Én csak vázoltam mi fog történni - törölgette kezét Jang Geum.
- Nem fog! Mert kijutunk, igaz?!
- Zavarok hölgyeim? - jelent meg Mingyu.
- Mennyit hallottál?! - kiabált a testvérpár egyszerre
- Valami budi víz és a szökésen kívül semmit.
- Kérlek hallgass erről!
- Én nem köpök de semmi esélyetek. Már 4 éve folyamatosan próbálok megszökni, ha nekem nem sikerült nektek sem fog.
- De most kapóra jött a filmnézés. Mindenki ott van - húztak mosolyra a szájukat a lányok
***

- Mi lesz ha lebukunk unnie?
- Akkor nagy bajban leszünk! - suttogta az idősebb miközben felhúzta húgát a szellőzőbe. - Ezért kell nagyon halknak lennünk! - mondta s mászni kezdtek az állandóan egyenes, néhol kanyargó "egérúton".
Épp egy rácsos fedőn halattak át mikor meghallották az örök igen különös beszélgetését:
- ...Rossz ötlet. A recepción is kijuthatunk, hogy megkerüljük őket és ha esetlegesen bántalmazásra kerül a sor hagyjuk, hogy a különítmény feltakarítson.
- Ha időben ideérnek. De ha megölnénk őket akkor abban a pillanatban szükségünk lenne rájuk. Hívjuk fel őket rádión akkor meg a nemzeti gárda is itt lehetne.
- Te normális vagy? Bocs... rossz vicc volt. De akkor se invitálhatunk ilyen embereket két pisis keresésére! Egyszerűen nyírjuk ki őket utána meg dobjuk a diliház szennyvízcsatornájába a testüket. A többi mellett ők is elférnek...

- Ezek szerint már köröznek minket - ölelte magához Jang Geum testvére fejét.
- Unnie, meg fogunk halni? - eredtek el könnyei.
- Ha rajtunk múlik biztos nem! Na gyerünk!!
A testvérpár gondosan megbeszélte az időkorlátot és az őrök mozgáskoordinátáit, hatékonyságát. Tudták, hogy nem maradt sok hátra és precízen, gyors tempóban teljesítették a szellőző szakaszait. Addig másztak amíg teljesen elkopott a térdükön a nadrág. Ekkor már a puha bőrüket kellett feláldozzák a szökés érdekében.
Mire a távot megtették és izzad homlokukat letörölhették volna már nem volt szükség rá. Egy hatalmas ventilátor előtt álltak meg ami a szobák hőmérsékletét szabályozta. Simán áttudtak volna mászni közöttük, de a propellerek mozgása egybemosódott, senki nem mondhatta volna meg, hogy éppen hol tart.
- Most mit csináljunk? Ha próbálkozunk kettészel.- nézett az idősebre Soo.
- Egy esélyünk van. Valószínűleg Hyora kint vár, ki kell ordítanunk, hogy megheckelhesse a berendezést...
- ...De ha megtesszük a ventilátor biztosan elszállítja a hangot és akkor elkapnak. - fejezte be testvére mondatát.
- Kockázatos... de...
- Megtesszük!
- HYORA A VENTILÁTOR UTUNKAT ÁLLJA! KÉRLEK SIESS!
Ahogy ezt kiüvöltötték tudták ez az utolsó játszma és várták, hogy a szeletelő szörny csendesedjen. Válaszként egy lassuló gépezetet kaptak aminek lapátjai közt kislisszoltak
- Ezért kurvára az adósai vagyunk! - ugrott be a szellőző alá beparkolt kocsiba nővére után Soo.
- Hali lányok!

- Halasszuk későbbre az udvarias formalitások idejét. Az örök már biztosan tudják hogy kiértünk! - reszketve pásztázták az elmegyógyintézet hatalmas ajtaját.

- Bassza meg!! - válaszolt a motor lefulladó hangján.
- Tűnés!! - szöktek ki mindannyian a fekete audiból mikor meglátták a sereget kivonulni az ajtón.
Mindenki szaladt amerre látott.
Neul Soo a bokorban húzta meg magát, Hyora elbújt a sorompós bódé asztala alá, Jang Geum a drót kerítést készülte megmászni, de őt érte az ütés elsőre. Enyhe áramot vezettek a kerítésbe mint már annyiszor tették az intézet szadistái. Hyorát hajánál fogva vonszolták ki mint egy ősasszonyt, Soot meg megrugdosták azokkal a fémbetétes munkás bakancsokkal.
***
Ne... Ne!!...Neee!! - ordított Neul Soo amíg végignézte Hyora megcsonkítását.
- Ne nyöszörögj, arra a nyelvre már úgy sem volt szükséged - szólt a doki miután a kígyókéhoz hasonlóvá tette ártatlan lány ízlelőszervét.

- Most te jössz. - fordult a legkisebb fele. - Már is itt vagyok - húzta meg a szíjakat amik lefogták a lány kezét.
- Nem...nem...nem! Nem vagy te sehol, pónikat akarok színes kis lufikkal! - sopánkodott hunyorogva, csak ne kelljen a pszichopata szemébe nézzen
- Jaj de vicces vagy. Csak egy pillanat, megmosom az arcom és... - fordult a vérrel fröcskölt kagylójához. - Tudjátok én aggódtam, hogy túl sok időt töltötök Mingyuval. Én mindent tudok. - nézett vadan a tükörbe ahol a lány vonásait fürkészte - Remélem nem zavart össze a mesebeli históriáival amit rólunk mondott - vett elő egy hatalmas metszőollót. - Talán kicsit őrült - szólt magabiztosan majd Soo nyakához mérte a fegyvert. Észrevétlenül karja Neul ujjaira vándorolt amit a rozsdás pengék kereszttüzébe is helyezett.
- Áááááá!!! - visított a szegény alany amint megérezte, hogyan máll le csontja húsával együtt.
- Hallod te amit mondok?! Nehogy itt kidögölj nekem, sok mindent kell még befogadnod! - pofozta meg úgy, hogy az orrában egy ér is elpattant. - Így ni. Remélem értetted amit most megtettünk.

2016. január 23., szombat

1. Sikoly~ Hajnal előtt... amikor a legsötétebb van...

A hó lassan szállingózott az égből, belepve a várost fehér, hideg takaróval. Az utcák kihaltak voltak, szél se rebbent, semmi nem törte meg a fehér világ csendjét. A környék üres volt, a padokat hó borította. Csak két tizenéves lány sétálgatott körbe, kezeik a nadrágjuk zsebében pihentek. Tekintetük folyamatosan pásztázta a környéket, vonásaik közömbösek voltak.
Kis hópelyhek pihentek az egyik aranyló haján, az orra hegye már piros volt a hidegtől. Ez úgy tűnik nem igazán zavarta, mert gyors és egyenletes tempóban haladt tovább, magával vonszolva testérét akinek ében haja elkeveredett az éjszaka sötétjében.
Pár perccel később megálltak egy méretes épület előtt, a nagyobbik zafír szempárja elvadult kicsit. Odament az ajtóhoz és lágyan rátette a kezét, hosszú ujjai úgy érintették meg a fát akár egy porcelánt.
Hányszor jelentek meg már itt? Fogalma sincs. Csak annyit tudott itt mindig is félelem árasztotta el a lelküket. Miért? A válasz egyszerűbb is mint gondolnák...
Lopva társára nézett aki fejét lekonyítva pihentette, apró sóhaj szökött fel az ajkairól. A mosoly eltűnt az arcáról, az összes gondja visszatért.
A lányok neve Yoon Neul Soo és Yoon Jang Geum , tinédzserek, szenvedésekkel teli múlttal, akiket sötét árnyak követtek bárhova mentek. Ide is... vagy is minden innen kezdődött. Nem mindenkivel történik meg, hogy évente egy vérfagyasztó elmegyógyintézet előtt áll meg...
A szőke a szemében csípős fájdalmat érzett, valamit, ami már régóta nem történt meg vele. Az utolsó alkalom, amikor sírt gyermekkorában volt...
- Jang Geum, hagyd. Tartogasd könnyeid Jeonghan-nak. - utasította csendre a kisebbik a testvérét, pedig rajta is látszott hogy a sírás kerülgeti.
A két lány be akart menni, de az egyik őr megállította őket.
- Hova hova hölgyeim? - kérdezte előhúzva gumibotját
- Mi csak megszeretnénk látogatni a bátyánkat.. - mondta Neul Soo picit félve.
- Igazoltatnom kell önöket - rázta meg fejét a magas alak. - Kérhetném az iratokat és a bátyja igazolását, hogy nálunk van kezelés alatt? - tártja feléjük vaskos tenyerét.
- Tessék! - nyúlt könyékig táskájában a szőke előhúzva a személyiket és egy kék gyűrött pappírt ami már jó ideje a lányok tulajdonában van
- Rendben, ezek megfelelnek! - állt félre az őr. - Már is küldöm az egyik professzort, addig ne mozduljanak innen. - vette elő rádióját és lehívott valakit.
Nem kellett sok idő és már is hallották, ahogy a tag erős lábától messze reng a beton.
Így nyílt a vasajtó nyers erőtől amit a professzor fejtett ki rá.
A férfi a lányokat hűvösen köszöntötte míg a ők majdnem bokáig meghajoltak.
- Ti meg mit kerestek itt? - nyavalyogva kérdi. Úgy tesz mintha sose látta volna itt a leányzókat.
- Bátyjukhoz jöttek szegények - felelte helyettük az őr.
- Nem kell tovább mondanod, nem kell! -legyint hanyagul a professzor, és ezek a szavak úgy estek a testvérpárnak mintha dühöngő szívükbe kést mártanának.
- Még is, hogy beszél? - azonban váratlan harag csúszott szájára szavak formájában az idősnek.
A kisebbik szívét melengette egy gondolat. Az, hogy végre találkozik rég nem látott bátyjával. De pumpáló szervét még mindig fúrja, faragja a tag szégyenítő hangja, a búsító tekintete.
- Kövessenek! - szólt majd elindult szobákon, ajtókon, rácsokon át.
A lányok végig fogták egymás kezét és próbáltak óvakodni a sorakozó örültek néhol értelmetlen beszédétől amit csak úgy köptek ki deformált szájukon.
- Úgy nézel ki mint aki szellemet lát - ordítja ki az egyik nő a cella vasai közül.
- A véremben vannak és ki akarnak jutni. Érzem... - szólt a második aki végig az ajtójába verte fekélyes koponyáját.
- Kim Mingyu!Vegye ki a gatyájából a kezét! - kopogtatta meg a professzor egy fiatal férfi ajtaját aki bizarr dolgot művelt nemi szervével.
- Ez beteges haver! Húzz a picsába ha nem bírod nézni! - pofázott vissza, majd folytatta munkálatait.
- Nővérkék! - simított végig testén az újabb örült alak. - Engem is ki kéne szolgálni - hajtotta fejét a rácsokra majd kéjesen nyögött.
-U-unnie.. Én nagyon félek.. - bújt a fiatalabb nővéréhez.
- Ne figyelj arra a perverzre! - ölelte át Jang-Geum húgát.
- Pattanj már cicaaa! - húzta le a nadrágját MinGyu.
- Kim MinGyu! Most azonnal húzza fel a ruhaneműjét!! - kiabált rá a professzor.
A két lány nagyon megijedt és eltakarták a szemeiket.
- Irigykedik professzor?!- mondta gúnyosan a szemtelen fiú.
- Jöjjenek hölgyeim inkább! - mondta sóhajtva a tag és elindult JeongHan szobája felé a lányok pedig utána. - Itt is vagyunk! - állt meg a doki egy rács előtt.
Jeonghan felfigyelt a ricsajra és mikor meglátta rég nem látott húgait a szíve újra virágozni kezdett.
- Le Geum... Neul Soo.. - ment oda hozzájuk.

Késő volt már, de hasztalan lengett ott az édes álom.
De nem is törődtek vele a fiatalok, a srác odalépett és melengető karjával testévreit átszorította.
Szegény bátyó tartani akarta magát, de hiába! Mintha kirúgták volna alóla tulajdon lábait vagy mintha béna lenne... összerogyott a lányok kezében és úgy engedett szabad utat csípős könnyeinek.
Szabadon sírtak, záporozhattak a könnyeik, nem törődtek már a betegek fájdalmas, tébolyult ordításával.
„Most nincs idő a depresszióra” - gondolta, majd megtörölte szemét Jang Geum és a tekintete normális lett, a kis vigyor, ami mindig az arcán játszott visszatért.
- Szeretlek titeket! – felelte a bátyja. Talán mégsem lesz olyan rossz a születésnapja, folyton ezért reménykedett.
- Soha nem gondoltuk az ellenkezőjét,Jeonghan... - mondta Neul Soo és ránézett azzal a bizonyos tekintettel, ami a védjegyes vigyorát kísérte.
- Boldog szülinapot! - ujjongtak egyszerre a lányok, majd elénekelték azt a bizonyos éneket amit ilyenkor kell. Annyira jól sikerólt, hogy itt már az egész A osztályon lévő beteg felköszöntötte a szeretett bátyót.
Ahogy a testvérpár befejezte elhátráltak, hogy Jeonghan, ha lehet még levegőt is kapjon . A lányok látták a vívódást a fiú vonásain, ismét azért küzdött, hogy ne tocsogjon a szívéből jövő, forró könnyeiben.

***
Lejárt az idő hölgyek! - Jött utánunk az eddig kapuban álló őr.
- Ne, még egy kicsit! - intett a szőke tenyerével és a munkás megtorpant.
- Ne engedjen már nekik maga féleszű! - botorkált oda a professzor is, a lányok csodálták, hogy nem esik el a térdig érő , ősz bajszában. - Yoonghant megint kezelnünk kell, nem látja, hogy előtörnek a skizofrénia jelei? Vezesse el a lányokat.

Alig köszöntek el szeretett bátyjuktól az őr vas tenyerével már is vállon ragadta s maga előtt taszította tinédzsereket arra amerről jöttek.
Meg se álltak, csak úgy kopogott csizmájuk a feleslegesen felvakszolt csempén. Így ment ez addig amíg hangyázó hangon meg nem szólalt a rádió. A lányok nem értettek semmit csak az tudták, hogy az őr bajban van, egy tapodtat sem mozdult csak kiabált végül rászánt magát hogy egyet lépjen... majd még egyet... majd még egyet és otthagyta a lányokat a leggyötörtebb helyen, a kiabálások céltűzében, a beteg gondolatok áradatában, ahol a lejátszóból végtelenül egy vidám dal szólt de a többiek szívét ez csak hevesen felkorbácsolta.
A lányok csatakosan álltak egy helyben, izgultak, hogy most még is mi lesz....
Jang - Geum magához szorítva testvérét s vigasztalta egy mondattal
" Ne aggódj, nem tudnak kijönni a cellából" Bár ezt még ő maga sem hitte el de még is próbálkozz, de mondanom se kell. Egy csepp sem sok annyi reménye nem maradt amikor meglátta közelíteni azt a bizonyos Kim Mingyu-t.
- Mi a baj unnie? - nézett fel Jang Geumra Neul Soo aztán arra kapta tekintetét amerre testvére meredten bámult. Amikor meglátta, hogy ki vigyorog mellettük felsikított, de a fiú hevesen befogta a száját.
- Kuss! Nem akarlak titeket bántani! Csak segíteni akarok! - de ennek ellenére villogót a szemében a düh- Nem vagyok olyan mint amilyennek hisztek! - engedte el MinGyu Neul Soot.
- Nem hiszek neked! - lépett előrébb védelmezően Jang Geum.
Ne hidd, hogy bármivel jobb vagy mert te szabadon járkálhatsz a napfényen! - csapott tenyerével a falra beszorítva a lányokat a sarokba. - Gyertek velem, most! Mutatnom kell valamit. -indult egy ajtó fele a srác.
- Mi nem biztos hogy veled akarunk menni! - szólt Jang Geum határozottan.
- oh, dehogy nem. - húzta huncut mosolyra a száját. - Különben nem tudjátok meg milyen dolgok történnek a testvéretekkel. - vágott be egy rendíthetetlen indokot amitől a lányokban egy különös érzés szabadult el.- Ne higgyétek el a felét se annak amit az itt dolgozok mondanak, én vagyok talán az egyetlen épelméjű aki tudja mi folyik itt. Van nálatok telefon, igaz?
- Igen - bólintott a testvérpár egyszerre.
- Buktassátok le ezeket a szemeteket! Buktassátok le!- emelte fel kezét buzdítva a testvérpárt.
***
A lányok magabiztosan, telefonnal a kezükben követték az elől lévő Mingyu-t bár jóformán egy kicsit sem bíztak benne. A fiú elvezette őket egy távoli blokkba ahol sötétség borított mindent, hiszen takarodó volt már nem csak pár órája.
- Mi van, két pipi kakast keres magának ? - könyökölt neki a rácsoknak talán a legifjúbb ezen az átkozott helyen. Nem csak a haja hanem a szemei is feketében pompáztak de meg meg csillogtak a telefon fényében.
- Fogd be Dino, vagy kiheréllek!! - csapott öklével a cellájára a lányok kísérője. - Nem azért hoztam ide őket, hogy megdugd.
- Hülye vagy ha azt hiszed ők bármit is kijuttatnak erről a patkányszaros helyről.
- Ez most sikerülni fog, meglátod majd! - győzködte a reményét vesztett fiatalt. - Gyertek már, hallgatózzatok! - intett egy ajtóra.
Akár a kismalacok akik anyukhoz szaladnak úgy futott a bagázs ahhoz a különös bejárathoz amerre Mingyu intett és valósággal feltapadtak rá.
- Mik ezek az.... ordítások...? - tágult ki szeme Neul Soonak, ahogy megérezte bátyja vérfagyasztó, hideg kiáltásait a vasajtó mögül.
- Most műtenek valakit, az itteni ördög nagyon szeret csipeket ki be ültetni a páciensekben és imádja ha a vágás el is fertőzik . Nagyon szeret csonkítani, örömöt le abban is ha csak tumorokat kell kimetszenie. - szólt a legfiatalabb semmit mondó hangon - Az A blockos srác után én jövök.
- Neul Soo, neeeee!!!!!!!!! - kapott utána Mingyu.
De már nem számított.
A Blockban lévő emberek gondolatai száguldottak...
Ennyi...
Mi eddig volt eltűnt, a remények megsemmisültek... szétfoszlottá vállt minden...
A hó megint elkezdett esni de tonnányi hópelyhe sem fékezte meg a tüzes érzelmeket.
A lányok eddigi életének lapja meggyúlt és szétfoszlót... csak annyi kellett hogy benyiss egy szobába és rájöjj az ördög valóságos, és ő nem egy kis vörös ember szarvakkal és farokkal. Gyönyörű is lehet, mert ő egy bukott angyal és Isten kegyeit élvezte.